Még beszédesebb Árpád esete a szintén bolgár Salán vezérrel. A havasokat Kárpátaljánál átlépő honfoglalóknak Salán szláv alattvalói elmesélték, hogy Attila király halála után Salán fejedelem őse, a nagy Keán fejedelem miként indult meg Bulgáriából a görögök császárának tanácsára és segítségével, s magukat a szlávokat miként vezették Bulgária földjéről az orosz határra. Árpád meg is parancsolta Salánnak, hogy ,,földünket elhagyva gyors vágtában távozzon a bolgárok földjére, ahonnét Salán őse a mi ősünk, Attila király halála után megindult.” Nagy Keán fejedelem nem más, mint az a Krum bolgár kán, aki a fentebb említett, 804. évi sikeres hadjáratot vezette a frank támadás után még megmaradt keleti Avarország ellen. 351 évvel az 5. századi Atilla és 10 évvel Árpád Anonymus által említett Attila ősapjának halála után… Kortárs forrásokból ugyanis tudjuk, hogy egy ismeretlen nevű (Attila/Etele?) avar kagánt és helyettesét 794-795 körül ,,övéik” megölték egy belső lázadásban, polgárháborúban. A kívülálló nyugati krónikás ennek látta az eseményt, de az is lehet, hogy az uralkodó a frankoktól elszenvedett vereség miatt érdemelte ki a szakrális halálbüntetést, ugyanúgy, mint ahogy Álmosról is feltételezik, hogy a besenyőktől elszenvedett vereség miatt nem léphetett be Pannoniába, magyarán nem védte meg népét, ezért rituálisan meggyilkolták.
Ha hihetünk Kézainak, Attilát/Etelét a jól ismert folyóelterelés és hármas koporsó nélkül temették el a keveaszói bálványkőnél. Hogy még bonyolultabb legyen a kérdéskör, az 1150 körül íródott német Császárkrónika egy másik Attila-sírhelyet közöl: azt írja, hogy a hun ,,Ezzele„-t (Etelét) Óbudán (Ovene) temették el. Ugyanezt a temetési helyszínt, azaz Budin székvárosát a 16. századi Tarih-i Üngürüsz is ismeri. A – vélhetően Attila/Etele nevű – avar kagán 794-795-ös halála után, 803-ban a frankok véglegesen legyőzik a dunántúli avarokat. Ezen események után Krum bolgár kán, azaz Keán –, hátba támadva az avarokat – elfoglalja a Kárpát-medence keleti részét. A Krum kán által betelepített helyőrség vezetőinek volt leszármazottja a később Árpádékkal konfliktusba keveredett Ménmarót és Salán vezér.
Visszatérve Kézaira: Anonymusszal ellentétben Simon mesternél keveredés van az események időbeliségében – ókori itáliai és nyugat-európai hun hadjáratok emléke kuszálódik össze a frank-avar háború eseményeivel. Simon mester egyébként az Etele nevet preferálja az Atilla helyett. Hogy Kézai nem csak a germán irodalomból, hanem helyi hagyományból is dolgozott, mutatja az a tény, hogy pl. a tárnokvölgyi csatáról és a hunok, valamint magyarok száznyolc nemzetségéről, Attila király arany ágyáról és sátráról nem tud a nyugati krónikairodalom, csak ő. Ezeket az információkat az Avarország bukását túlélő őslakosság leszármazottaitól szerezhette a gestaíró. Summa summarum: kárpát-medencei néphagyomány is rendelkezésére állhatott a krónikáinkból ismert hun történetek megírásához! De kik lehettek azok az őslakók, akik megérték Árpádék érkezését és hun szemszögből tolmácsolhatták a frank-avar háború történetét gestaíróink felé? Emellett továbbra is válaszra vár a legfőbb kérdés: milyen kapcsolata lehetett Árpádnak és népének az 5. századi és késő avar kori hunokkal?
A székelyek korábban Attila király népe voltak
A székelyeknek krónikásaink által közölt, 895 előtti jelenlétét a Kárpát-medencében mai napig azzal magyarázzák hivatalosan, hogy már a honfoglalás előtt csatlakoztak a magyar törzsszövetséghez, Árpádék pedig az előörs kellemetlen szerepét rájuk osztva, mintegy élő pajzsként maguk előtt tolták őket a harcokban. Logikus tehát, hogy hamarabb léptek Pannonia földjére, mint a magyar fősereg.
Középkori krónikásaink semmi ilyenről nem írnak, hanem arról tudósítanak, hogy Árpádék bejövetelekor a székelyek már a Kárpát-medencében laktak. Simon mester a római-hun háborúk és az Etele halála után fiai között zajlott hatalmi harc kapcsán a következőkről tudósít: ,,maradt volt még a hunokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekültek, kik is félvén a nyugoti nemzetektől Árpád idejéig a Csigle mezején maradtak s ott magokat nem hunoknak hanem székelyeknek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a hunok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek.” A korábban dolgozó P. mester szerint a székelyekkel, akik korábban Attila király népe voltak, nem Ruthénia határszélein, hanem a Kórógy vize mellett (Szentes környékén) találkozott Árpád fejedelem két vezére Ősbő és Velek. A két helyszín nem gyengíti, hanem tovább erősíti azt a feltételezést, hogy a Nagy Károlyék elől száz évvel korábban elmenekült székelyek a Dunától keletre leltek menedéket és a magyar honfoglalás is ott érte őket.
A fentebb említett krimhildi csata idejébe illeszthető Csaba királyfi története is. Kézai szerint ,,a hunok községe pártokra szakada, úgy hogy némelyek Csabát (…), mások (…) Aladárt törekszenek vala Ethele után királlyá emelni. Mivel pedig a józanabb rész Csabával, az idegen nemzet pedig Aladárral tart vala, azért mind ketten kezdének uralkodni. (…) Kettejök közt a dolog háborúra kerül. Az első ütközetben tehát Aladáron erőt vesznek, de a másodikban, melly Sicambriánál két álló hétig foly, Csaba hadát úgy legyőzik és szétverik, hogy Ethele fiaiból és a hunokból igen kevesen maradnak. Ez ugyanis azon csata, mellyet a hunok Krimhild csatájának neveztek s máig is e néven emlegetnek.(…) Csaba tehát tizenötezer hunnal Görögországba Honoriushoz futa, s bár az ott kivánta marasztalni s görögországi lakossá tenni, nem marada, hanem visszatére Scythiába atyafiaihoz és rokonaihoz. (…)